Kísértetház áll a téren,
csontváz teste megremeg,
lement a Nap, feljött a Hold,
ébrednek a szellemek.
Ablakait szél csapkodja,
átsüvít a termein,
ürességet árasztanak,
sötét, halott szemei.
Éjjel sikoly, halálhörgés,
hallik bentről hajnalban,
‘s Mező Imre szürke árnya,
feltűnik az ablakban.
Gomolygó füst, itt is, ott is,
erős csizmakoppanás,
lőporszag közt a földszinten,
kézigránát robbanás.
Retteg a szív, kint az utcán,
vérzik a föld, megremeg,
vérfák nyögnek, himbálódznak,
a meglincselt tetemek.
Pirkadatkor néma csöndben,
véget ér az éjszaka,
üres szobák ásítoznak,
nem érződik, vér szaga.
Gratulálok ehhez a bátor vershez. Hát igen, az éremnek két oldala van, a dolgok nem csupán feketék vagy fehérek. Mártírok mindkét oldalon voltak.
Szeretettel:
Zsuzsa