Emlékmorzsák

Oly szépen sütött a nap,
Kiengedtek, játszódjak,
Feladták a spílhóznit*,
Trikót, szandált és zoknit.

Majd fogtam a vödröcskét,
Lapátot és gereblyét,
A szitát és formákat,
Mentem, építsek várat.

Kiléptem a lakásból,
Le a lépcsőn a házból,
Ki az ajtón, udvarra,
Majd a garázshoz hátra.

Addig mentem, mendegéltem,
Míg a homokhoz elértem,
Aztán ott letelepedtem,
És egy kicsit megpihentem.

Később a lapátom fogtam,
És egy alagutat vájtam,
Hogy legyen a kiskocsimnak
Hűvös és nedves garázsa.

A homokot megszitáltam,
Majd a vödröcskémbe raktam,
És amikor az jól megtelt,
Kiborítottam, mint „ételt”.

Így ástam sok kicsi garázst,
És építettem egy varázst,
Körbe-körbe karikába
A homokból palotának.

Amikor már elfáradtam,
Én hamar összepakoltam,
Vödröt, szitát és formákat,
Gereblyét és lapátkámat.

Hazafelé vettem utam,
De csak közelbe jutottam,
Törzséhez nagy szilvafának,
Megpihentem árnyékában.

Egyszer aztán a nagybácsim,
Nem akárki, Pista bácsi,
Rám köszönt, mert a munkából
Épp hazaért délutánkor.

Amire én észbe kaptam,
Pihenőből felocsúdtam,
Elment és rögtön visszatért,
Úgyhogy nagy meglepetés ért.

Hozta az ő masináját,
A csodás orosz Lejkáját**,
Lefényképezett ukmukfukk,
Szép emléknek megmaradtunk:

Szilvafának az árnyéka,
A fű, bokor meg a Lejka,
Spílhózni, szandál és trikó,
Vödör és mosolygó Lackó!

*spílhózni = napozó ruha kisgyermekeknek
**Lejka = közismert orosz fényképezőgép-márka a szocializmus idejéből.

Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2017. június 20.

Szólj hozzá!