Istenhez beszél a buszon

Munka után támasztom a falat a buszon
nézem rajta az ilyen-olyan embereket
meg a piszkos üvegen keresztül lemenő Napot
egy öregember ül az egyik széken, nagy, szürke szakállal
göcsörtös, nagy kezekkel, tiszta kék szemekkel
kezében kézzel írt régi, sárga papír van, versfélékkel
félhangosan olvassa a sorokat, úgy, hogy
mi, az utasok ne halljuk, de Isten igen, mert
úgy érzem neki olvassa fel az imákat
közben finoman mozgatja a kezét és mosolyog
határozottan nem őrült, csak éppen beszél Istenhez
boldogabb, mint mi, akik nem tudjuk kihez beszéljünk
hol az én Istenem? nincs meg bennem a bizonyosság
ezért nem tudok vele úgy beszélni, mint az öreg
csak remélem, hogy létezik – de nem hiszem,
ezért nem hall engemet, amikor szólok hozzá…

“Istenhez beszél a buszon” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!