Ne engedj

Jó Uram! Ne engedj ma éjjel meghalnom!
Még az első hóban megmosnám az arcom.
Most, ha friss forrásból ihatnék egy kortyot,
reszkető lelkemből kimosnám a foltot.

Élvezném melegét ellobbanó nyárnak,
hogy legyen vége a Hamupipő-bálnak!
Mernék most már járni égető parázson,
mezítláb futkosnék pillanat-varázson.

Kellenek a célok. És a céloknak én.
Jobb lenne sodródni könnyű pillangóként.
Hagyd a könnyeimet! Ne folyjanak vissza!
Lehetnék még gyermek? Lehetnék még tiszta?

“Ne engedj” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Gyönyörű sorok, az embernek könny szökik a szemébe… Szeretettel gratulálok! Éva

  2. Istenem, milyen jó lenne, ha újra a gyermeki ártatlanság szemével nézhetnénk a világot! Nagyon szép a versed! Örömmel olvastam.

  3. Szomorú-szép versedhez gratulálok. Megnyugtató, hogy a végén a félénk kérdéssel együtt felcsillan a remény szikrája.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!