Ábrándulás…
Szeleken szárnyaló, szomorú szív szavak,
szeretetről szépen, szerényen szóljanak!
Honnan jöttél? Hová tartasz? Mond, szeretsz-e?
Gondolsz-e rám mindent feledve, epedve?
Szírt vagyok, s te hab, hullám, tengeri,
mi testemet lágyan magához öleli.
Fény vagyok, és te a látvány, mi jő hozzám,
és a világ elé tárom óriásléptű csodám.
Szülőm vagy és karjaimban a gyermekem,
szememben fény, szívemben örök szerelem.
Mindörökkön csodás otthonom vagy nekem,
mert benned laknom számomra ős lét-elem.
Hálámat kifejeznem egy földöntúli csoda,
ahol Te lakozol, senki nem tér be oda.
Ígérem, ha velem vagy, míg végsőket álmodom,
Én leszek a száj, mi mosolyog az arcodon.
Megteszem majd neked, mit halkan suttog szíved,
elmém fénye benned kezdeted és véged.
Te vagy a vigaszom, és Én a köszönet,
Én pedig az elme, és Te a képzelet.
Koroknay Péter 2021. 12.18.
“Mindörökkön csodás otthonom vagy nekem,
mert benned laknom számomra ős lét-elem.”
Wow, ez nagyon ott van! Gratulálok!
Köszönöm szépen gratuláló szavaid! Örülök nagyon!
Szeretettel gratulálok a nyereményhez.
Rita🌸
Köszönöm szépen! Örülök, hogy megragadott!
“Én leszek a száj, mi mosolyog az arcodon.”
Micsoda kép! Szép a szerelem, mint ez a vers, de ez egyben érdekes is.