Álarc

Holdvilágos éjjelen mélybe néz,
alászáll sosevolt múlt hercege –
király vére átlengi szellemét,
s kékfekete lángcsóva reppen
a széles tó tükrére. Felvillan
égszín szeme hulló aranyszirom
láttán, lepereg róla álarca –
mást nem tehet, mint dallamot alkot
az árnyékszínház báljának éjén.
Amerre lép, amerre néz, szikrák
szökkennek fel, melyet elfeledvén
századik álcáját felölté, ám
narancsszín felhő kit megérintett,
lelkei elől nem menekülhet.