Én soha

Én már csendes leszek,
mint a hólepte berek.
Tűrök megfosztottságot,
éhkoppot, fagyvilágot.
Mindenséggel folyok
egybe én a konok.
Leszek az időnek
rokona, a kőnek.
Egyszer tavaszt látok,
kandi hóvirágot,
majd újra rikkantok,
pusztuljatok hantok!
Én sohase végleg
el nem veszek tényleg.

2022.01.26.

“Én soha” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Szép a versed! Értem, hogy a rím kedvéért van a kőnek szó az egyik sor végén, de úgy odakívánkozna még utána, hogy mije lennél a kőnek. Lehet, csak én érzem így.

    Szeretettel:
    La Vie

  2. „Egyszer tavaszt látok,
    kandi hóvirágot,
    majd újra rikkantok,
    pusztuljatok hantok!”
    Nem vagy egyedül ” vele”!

    Versedhez szeretettel gratulálok!

    Marica

Szólj hozzá!