Mozaik – képkockák a háborúról/ Ha elfogynak a katonák

Ha elfogynak a katonák…

Romos templom, tétova félhomály.
Az ép oltáron Jézus szobor áll.
Zugokban remegő sóhaj lebeg,
a falakon túl, lángoló egek.
A háború ural minden teret.

Lakatlan vidék, nincs már aki vár.
Hiába várná a kiskatonát.
Aki parancs szerint fegyvert fogott,
nem félt, harcba indult, szót fogadott.
Hazát, elvet, esküt nem tagadott.

Aki harcol, az vagy veszít, vagy nyer.
Testvér- testvért parancsban ver ha kell.
Az a katona soha nem tér haza.
Nincsen hazája, nincs már otthona.
Még áll a vidék régi temploma.

Törött padján anyoka kuporog.
Semmije nincs, elégett ami volt.
Most halk szava szól, az Úrhoz beszél.
– Isten kérlek, adj nekünk még reményt.
Ne vedd el tőlünk az éltető fényt.

Segits a hontalan szenvedőknek.
Vezesd azt, aki még hazatérhet.
Bocsásd meg a bűnt a vétkezőnek.
Lásd uram, kiért mondjunk majd imát
ha egyszer elfogynak a katonák?

“Mozaik – képkockák a háborúról/ Ha elfogynak a katonák” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Köszönöm Zsuzsa! Őszintén, még nem tértem magamhoz. A háború kezdete óta. Nem tudtam elképzelni azt, hogy egy civilizáltnak tűnő világban előfordulhat az, hogy a hatalom emberei “nézeteltérési viták miatt” háborút inditanak. De milyen háborút. A középkort idéző, emberi életeket követelő gátlástalan rombolást. Ha marad a nézet, és nincs “kiút”, ez az emberiség végnapjainak kezdete…

  2. Megrendítően szép versedhez gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!