Falu szélén cseperedő,
árva piciny rózsabimbó,
mellette a kerek erdő,
és egy elhagyott faviskó.
Halkan gyengéden ringatja,
a kedves tavaszi szellő,
csepegtetve locsolgatja,
a hófehér bárány felhő.
A napnak egyik sugara,
lágyan cirógatja arcát,
mosolyogva bontogatja ,
százszorszép illatos szirmát.
Oly szerelmesen döngicsél,
zúg fülébe a dolgos méh,
nektár édes csókot remél,
szívét nem fonja körül pléh.
Rózsaszirom takarója,
vonzza szíve közepébe,
szerelmük tart is azóta,
így maradnak mind örökre.
Szeretettel köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólásokat és az olvasást! Szeretettel: Rita
Aranyos vers, mint a méhecskék.
Örömmel olvastam: Kata
Kedves sorok! Szeretettel: Éva
„Rózsaszirom takarója,
vonzza szíve közepébe,”
Nagyon kedves, szép sorok. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌷