Kinyílt a világ, üde a levegő,
csodás élettér, cici és heverő,
ficánkolt, játszott az édes jövevény,
vígan aludt el jóanyja kebelén.
Nőtt, növekedett, megküzdött a jóért,
hálás volt lelke, minden kedves szóért.
Egyre vadabb lett körötte az élet,
kihasználták sokan, s teltek az évek.
Éjjel tanult, az édes álmok helyett,
más uralkodott nappalai felett.
Hamis szabályok bilincse ölelte,
nem volt segítség távol, sem közelbe’.
Remélte, majd egyszer nyugalmat lelhet,
nem érzi vállán a kegyetlen terhet,
kilábal végre lelkének bajából,
szabad lesz végleg tolvajok hadától.
Az álom álom maradt, nincs menedék,
kihaltak a barátok, a feleség.
Sírt a lélek, az igát mégis húzta
szorosan ölelte bús szolga múltja.
Napfényes délben találtak reája,
ölében szerszám, kezében teája.
Reggel még élt, – szólt könnyező gyermeke,
– száz évig éltette hite s jelleme.
Kedves Zsuzsa
Köszönöm az elismerésedet.
Károly
Kedves Rita
Örülök, hogy tetszett, ahogy megfogalmaztam ezt a finom nyomort, aminek mindig más nevet adunk. Van, hogy hosszú életnek, vagy nagyszerűnek emlegetjük, de valójában méltatlan nagyon.
Károly
“Napfényes délben találtak reája,
ölében szerszám, kezében teája.
Reggel még élt, – szólt könnyező gyermeke,
– száz évig éltette hite s jelleme.”
Tetszéssel olvastam a verset. Gratulálok a nyereményhez is.
Szeretettel: Rita🌷
Mai mese, elgondolkodtató, szépen megverselve.
Szeretettel:
Zsuzsa