Kádfürdő

Lángosaink aranyáron
mérik a parti büfében,
indul a nagy nyaralásom,
dőzsöl a vágy, fogy a pénzem.

Sörre se futja e nyárban,
szódavizet nyel a torkom,
jaj, pedig annyira vártam,
hogy heve végre feloldjon.

Tettem ezért garabolyba
házikaját, vele bort is,
matracomat telefújva
baktatok én is a partig.

Hűs Balaton karolása
hívogatón parolázik,
ámde előtte a tábla;
zárva a part unokádig.

Nem marad ím csak a kádam,
azt mire én teletöltöm,
ingemet és a gatyámat
bárha morogva, de költöm.

“Kádfürdő” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Gusztáv, nyugger pénztárcával csak így lehet vigadni… 🙂
    Köszönöm, hogy olvastad!
    Barátsággal, Imre

  2. Igaza van Ritának, de még mindig zsírva vigad a magyar?
    Van ,aki elvan zsíroskenyéren, parizeus szeletekkel, sőt átlátszó papikáskupriva’,
    Bocsi, de kigyütt belűlem!
    Tisztelettel:Gusztáv

  3. Kis magyar kórkép akart lenni keserédesen. Köszönöm, hogy olvastad, kedves Rita!

  4. Eléggé pesszimistává sikeredett ez a versed, de a zsűrinek elnyerte a tetszését. Otthon fillérekből megvan a lángos, időnként én is szoktam sütni, a Balatonnál viszont nem veszek. Egyébként nem irigylem a negyven fok árnyákban lángos sütőket, valamit, valamiért.

    Őszintén szólva nekem a többi verseid jobban tetszettek, de ízlések és pofonok különbözők.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!