Az élet vonatán

Az élet ismeretlenekbe tartó,
talányos út a vágyak és valók
vasútjain, de hogy hogy áll a váltó,
utólag az nem orvosolható.

Miközben égi mozdonyod pöfékel,
szened fogy egyre már az út alatt,
veled szalad kanyargva hegyre-völgyre,
megannyi állomás között halad.

Repít az álmaid felé, de olykor
egészen új világ felé lohol,
te meg remegve nézed ablakodból,
talán a menny a vége, vagy pokol…

… hiába döntenél a visszaútról,
jegyed csupán csak egy kalandra szól.

“Az élet vonatán” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ej, kedves Imre, szép versed kissé pesszimista! Miért?

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. “… hiába döntenél a visszaútról,
    jegyed csupán csak egy kalandra szól.”

    Így igaz.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!