Ősz volt, mikor megismertem,
Rég elmúlt, de nem feledem,
Kis kosárral a kezében
Jött felém az utcán éppen.
Barna haja göndörödött,
Mint bárányé, pöndörödött,
Barna szeme, tekintete,
Megigézett nagyon vele.
– Judit vagyok –, nyújtott kezet,
Az én hangom meg remegett,
Mosolya és fehér foga
Ragyogott rám attól fogva.
Orra, arca és a füle,
Na, meg a kecses termete,
Azt hiszem, hogy a jóisten
Mind-mind nekem teremtette!
Sétálgattunk, beszélgettünk,
Kirándultunk, ismerkedtünk,
Kosarából almát, szőlőt
Élvezettel mind megettük.
Minden héten találkoztunk,
Csókolóztunk, ölelkeztünk,
Vetkőztünk és felöltöztünk,
Jó nagyokat szeretkeztünk.
Hol én mentem, hol ő jött el,
Így telt végig egész ősszel,
De a kislánya nem kedvelt,
Kitudódott decemberben…
Ezért kiadta az utam,
S szomorúan bandukoltam,
Hazafelé elindultam,
A reményem meg otthagytam.
Hiába jött a karácsony,
Judit már nem volt a párom.
Fényképeink nézegetem,
Megihlették ezt a versem…
Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2022. augusztus 21.