Langyos, őszi délutánon
kint üldögélek egy padon,
a fák ritkuló lombja közt,
napfény táncol az avaron.
Nézem a szorgos hangyákat
mint egy jól vezényelt sereg,
katonás rendben vonulnak,
s élelmet, bábot cipelnek.
Vadgesztenye pottyan, gurul,
fénylő barnán rám mosolyog,
amott szép pillangó táncol,
vibrál a fény mikor forog.
Gyík siklik a lábam előtt,
majd eltűnik az avarban,
fejem fölött szarka cserreg,
kakukk szólal a távolban.
Számolnám, hogy mit kakukkol,
mennyi évet szán még nekem,
ó de sokszor becsapott már,
úgy döntöttem, nem figyelem.
Gyorsan fakulnak a fények,
helyébe lép a szürkeség,
harmat ül a pókhálóban,
ébredezik a denevér.
Lassan hazakészülődök,
szél már próbálja erejét,
behúzott nyakkal borzongok,
s elnyel engem a sötétség.
Kedves, versemhez hozzászóló Társaim!
Hálás szívvel köszönöm dicsérő szavaitokat.
Szeretettel: Kata
Nagyon szép sorok, kedves Kata! Minden benne van, amit az ősz nyújt, magam előtt láttam a szép képeit. Szeretettel: Éva
Drága Kata! Gyönyörű versedhez szívből gratulálok! Szeretettel Edit
Őszi képek. Igen, jó figyelni minden pillanatát. Oly szépen elém tetted Köszönöm. Majd a tavaszról is írj. Rzsike.
Kedves Kata!
Szépen rímelő, hangulatos versedhez szeretettel gratulálok!
Zsuzsa
Gratulálok szép soraidhoz!
Szeretettel: Marika
Drága Kata! Szép vers az őszi pillanatokról.
“Gyorsan fakulnak a fények,
helyébe lép a szürkeség,
harmat ül a pókhálóban,
ébredezik a denevér.”‘ Mi is behúzódunk az esős napok elől. Irogatunk,
olvasgatunk.
Szeretettel gratulálok.
Mari