Kalandor szél foltos-szürke,
szeszélyes színváltozat,
dühöngés a zöldes kéknél,
szelídből is válogat.
Dacol, vigad éjjel, nappal,
kalappal játszik az úton,
ha netán látod valahol,
” tudd, hogy az enyém volt ” súgom.
Nem kapta tőlem,
nem kérte, lopta.
Hiszem, hogy egyszer
még visszahozza.
Lehet társra vágyott, mulatni vitte,
ringatta, fürdette, játszottak tájfunt.
Ég tetejére, naphoz repítette,
bokor alá dugta, amikor ráunt.
Szélcsendben valahol
tán bámul az égre,
hozzám, haza vágyna,
egy új repülésbe.
“Kalap-kaland” bejegyzéshez 1 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Ilona! Sosem volt kalapom, de versed azért tetszéssel olvastam.
Kellemes, szép napot.
Mária