No, nem abba,
hanem a hatvannyolcba.
Igen, ennyi lettem.
Van egy kis múltam,
s van jövőm is.
No, még messze van a vége.
Vissza emlékezve.
Óvódásként úgy gondoltam,
hogy nincs ott a helyem,
menni akartam, Rendőr bácsiba botlottam.
Megkérdezte, hová megyek?
Megyek falúra, mert itt nem élet az élet.
Mit csinál a Rendőr bácsi, visszavitt a játszótérre.
Óvó néni ezt megköszönte.
Iskolásként nem voltam jó gyerek,
banda tagjaként, rakoncátlankodtam.
Matekból mindig megbuktam,
persze, hogy átengedtek.
Matekból egyszer négyes kaptam,
Földrajzból ötöst szereztem,
magam is meglepődtem.
Lényen általános elvégeztem.
Hová menjek, ez volt a kérdés,
mert valami szakma kell,
mert később ebből élni kell.
Irodagépműszerész lettem,
egy kis kanyarral elvégeztem.
Jöttek a leányok, szépek, s fiatalok.
Volt egy szerelmem, egyházban laktunk,
hogy lássam messzire nem kellett mennem.
Volt egy BAKI.
Megkaptam a behívott, s hittem.
Anyámnak hittem.
Telebeszélte a fejem, hogy a szerelmem
elhagy engem.
Hittem, hozzá felmenetem,
s azt mondtam szerelmem, kapcsolatunkat
mivel bevonulók így befejeztem.
Rosszkor jött e bejelentés, beteg volt,
s sírt, folyt a könnye, s elköszöntem.
Rossz volt nekem is.
De hittem.
Honvédségnél, Honvédként leszereltem.
Visszamenetem munkahelyemre,
Majd jött az iskola, s a szerelem,
közben más céghez mentem.
Jött a házasság, házépítés, s a gyerekek.
Új cégnél beteg lettem.
Testemből egy rész elveszíttetem.
Cégen belül új szakmába csöppentem.
Majd, hosszú, hosszú évek után
szerencsére nyugdíjba mentem.
S, az óta így élem életem.
Hát ennyi fért be Hatvannyolc éltembe.
Hogy, hogyan tovább?
Húzom az Élet tésztát,
nyújtom, hogy még toljam ki életem,
közbe ezt énekelem
Még, még, még ennyi nem elég.
{1954.10.09 – 2022-10-09}
Érd. 2022-10-09.