Halkan oson a kertek alatt,
riadtan figyeli a levél csapat.
Jaj nekünk! Már közelít a dér,
szép színünk elveszi amint ide ér.
Ránk fújja hideg leheletét,
mi napról, napra sárgulunk, oh miért?
Lombunk többé nem nyújt hűs árnyat,
fáradt embereknek, dalos madárnak.
Erőtlenül repülünk a széllel,
mely kénye-kedve szerint játszik velünk.
Pörögve, forogva érünk sáros földet,
így ér csúfos véget rövid életünk.
“Levél panasz” bejegyzéshez 9 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszönöm, kedves szavaidat Marikám.
Kedves Kata! Szépen megírt vers, az őszi levelek és az emberi
élet összehasonlítását is tartalmazza.
Szeretettel gratulálok: M.
Köszönöm szépen Editkém.😊
Drága Kata! Gratulálok a szép versedhez! Szeretettel Edit
Kedves Marika, Icu, Zsuzsa, Rita!
Köszönöm, hogy rövid versemhez hozzászóltatok.
Szeretettel: Kata
“Lombunk többé nem nyújt hűs árnyat,
fáradt embereknek, dalos madárnak.”
Nagyon szép a hasonlat a falevél és az emberi sors között.
Szeretettel: Rita🍁
Nagyon aranyos vers, mintha kisgyermekek panaszkodnának. A levelek tavasszal újra élednek.
Szeretettel:
Zsuzsa
Drága Kata!
Öröm, hogy újra olvashatlak. Szegény kis őszi levelek, sírva panaszkodnak.
Szeretettel: Icu😍
Érdeklődéssel olvastam soraidat az őszi levelek panaszairól. Gratulálok! Szeretettel: Marika