Cserélhető álarcok

Cserélhető álarcok
I.
Vendégként asztalunkhoz ül,
kétszínű, aki most álarcot ölt.
Kedves velünk, és hihetjük, szeret,
ám lelkében izzik a békétlenség,
fúria és ördög elegy.
Jóllakottan böffen az ételtől,
tószt mond a pohár bor felett,
szája zugában a falat
csoda, hogy nem ecetesedik meg…
Lábát szorítja a padlóhoz,
hangja meg nem remeg,
mint aki túl lépett a főpróbán,
és összegzi: a szerep remek!
Hátunk mögött szid,
hogy az étel száraz volt,
a leves sós, és esz a kosz,
minek az ellenség,
ha ilyen egy jó barát,
vagy ne adj isten, rokonod?

II.
Ájtatosan pillog szeme,
vékony száján Isten neve
káromlásnak tűnik,
és ki egy társaságban van vele
annyit hallja azt, hogy szíve
ijedten feldobban:
bizonyára ő a pokolban
végzi!
hisz’ élete nem ilyen kegyes,
mondhatnám bűnös,
szereti a szerelmet,
és nyáron szívesen
sör mellett hűsöl.
Miért érzi némely ember,
hogy magára öltheti az
ítélkezés álarcát?
Tettéért mindenki
maga felel!