Visegrádon

Őszi napsütésben Visegrádon járok,
fent a Fellegvárból vén Dunára látok.
Ragyogó az idő, felhő nem zavarja,
őszi falevelek hullnak az avarra.

Ezer színben játszik előttem az erdő,
vajon meddig tart még ez a csodás idő?
A várban sétálok, párom fogja kezem,
közben elmélázok, múltra emlékezem.

Ötven éve jártam én itt utoljára,
mégis emlékeztem-e csodás látványra.
Akkor sétahajó hozott engem ide,
fiatal voltam én akkor és még üde.

Álmaimban sokszor jártam azóta itt,
és a képzeletem de sokszor odavitt.
Most már gyakran járunk Visegrádra ketten,
és mi álmodozunk szépen, önfeledten.

Nyugdíjas korunkra megadta az élet,
eggyütt élhetünk meg ezernyi szépséget.

“Visegrádon” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Lajos!
    Szép verset írtál visegrádi emlékeidről, és a jelenről.
    Szeretettel kívánom, még sokszor csodáljátok a táj szépségét, mert megunhatatlan.
    Üdvözlettel: Kata

Szólj hozzá!