Egyszer majd egy nyári reggel,
Többé már nem ébredek fel.
Magukkal hívnak a fények,
Oda, hol az álmok élnek.
Álmodok egy nagy Földgolyót,
Kis patakot, sebes folyót.
Fűszálat és hegyvidéket,
Erdőket és kicsiny rétet.
Kerteket és gyümölcsfákat,
Széltől meghajló faágat.
Ezernyi fénylő csillagot,
Tudnom kell, hogy semmi vagyok.
Megálmodom én a zenét,
A táncot és a szenvedélyt.
Kapcsolatot, érzéseket,
Legyen aki viszont szeret.
Családot és barátokat,
A titokzatos lányokat.
Változást és akaratot,
Büszkeséget, alázatot.
Megálmodom a világot,
Nem vagyunk, csak színes álmok.
Szívdobbanás, hajszálerek,
Élettel teli szerepek.
És egy csendes tengerparton,
Azt álmodom, hogy épp alszom.
Csak fekszem ott, lehunyt szemmel,
Többé már nem ébredek fel.