Bársony szavakat suttog fülembe a szél,
Csontjaimban még kong a fekete hideg,
Ami eddig halott volt, most életre kél,
De lelkem a napfénytől is didereg.
Édes illatú tavaszi nimfák csábítanak
Énekükkel egy boldogabb világ felé.
A tündérek markomban mind megfulladtak,
A tavasz sosem lehet az enyém.
Meleg és ölelő tavaszi zsongás
Felkínálja bájosan a boldogságot,
Bár kedvesek a szavai, véres ordítás
Kíséri a beteges, lidérces álmot.
Drága Tavasz, te nem lehetsz a múzsám,
Te nem vagy hideg, szép vagy és bájos,
Egy szelíd és borízű örömlány,
Ki kellemes, de nem eléggé káros.
Karjaimban csak elpusztul az öröm,
Vér és hamu csillog ujjaimon.
A Naphoz nekem semmi közöm,
Számomra csak a vér íze finom.