Sokszor céltalannak tűnve látom,
Ürességet érezve élem világom.
Nézve a sok elvesztegetett évet,
Melyet visszakapni sosem vélek.
Mert múlté vált, és szertefoszlott,
Pillanatok amiket sosem mondok.
Magamban őrzöm, szívembe zárom,
A jelenben fogva kulcsát várom.
Hogy megnyissa újra ajtaját az élet,
Hol szeretetben, nem magányban élek,
Hol mindig jut kis nyugalom bennem,
Ott újra élem, s tudom mit kell tennem.
Hátrahagyva nélkülözést és bánatot,
Újra lapot nyitok, tovább nem várhatok!