Ősz

Ősz

Tovább ballagnak, más tájra vándorolnak a nyári napok,
sóhajtva búcsúzkodnak tőlük a bánatos akácosok,
könnyként peregnek alá sárgult leveleik, ritkul a lomb…

Kifakult ruhában, zizegve ring a kukoricatábla,
megfeketedett az érett csövek szélpödört bajuszkája,
álmos, ásítozó alkonyok gubbasztanak a házfalon.

Tücsök ugrik a kamrába, a tárt ablak mintha rá várna,
és virágjukat elszórt muskátlik készülnek a halálra,
a nem oly’ rég habfehér csokros, menyasszonyruhás balkonon.

Ó, én szeretem az őszt! A nyár kínzó ölelése után
éji órái a test nyugtató szenderedését nyújtják,
hajnali hűs szele függönyt ránt, és beszökik az ablakon.

A rózsa, ‘mely tegnap fonnyadtan sírdogált önsajnálatán,
ma főnix madárként éled, hajtásokat dajkál a szárán,
illatozó bimbót bont, és gyöngysort fűz a ráhulló dérből.

Ó, én szeretem az őszt! A bágyadt nap szemérmes mosolyát,
az est felhői mögül szememhez tévedt csillaghunyorgást,
és megfáradt illatát, melyet esőzéskor sodor a szél…

“Ősz” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Éva!
    Ez az általad bemutatott ősz nekem nagyon tetszik.Szép.
    ” A nyár kínzó ölelése után” éled a természet, ez még az ősz kezdete,
    nem a megfáradt, becsapott évszak.
    Gratulálok szeretettel: Erzsi

  2. “Ó, én szeretem az őszt! ” Én is szeretem, drága Évike!
    Engem mindig elbűvöl, ezer színével, és még a csendes esőt is szeretem.
    A versed gyönyörű!
    Szeretetetl gratulálok
    Margit

  3. Kedves Éva!

    Jaj, nagyon szép őszi hervadást varázsoltál elénk. Gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!