Tengeremlék
A szikrázóan tündöklő reggelen,
ablakomon belopódzott a tenger.
Habzsoltam a hűs tengerillatú reggelt,
bőrömön éreztem a sós tengerillatot.
Ameddig a szem ellát, körös körül,
pompázatos, szeszélyes víztükör.
Parttalan, végeláthatatlan medrében,
tarajos hullámok táncoltak a széllel.
Hány folyó táplálja eme vízóriást,
minden folyók legvégső nyughelyét.
Megbabonáz e szikrázó azúrszépség,
e nyughatatlan tengernyi tenger.
Csak ültem ott a néptelen mólon,
talpamat nyaldosták a hűs habok.
Elméláztam. Vajon mily titkokat,
hordozhatnak a haragos hullámok.
Lelkembe fészkelte magát e kép,
szinte hallom a szirének énekét.
Bőröm őrzi az aranybarna napot,
a napot, mely megbabonázott.
Köszönöm, hogy ilyen sokan olvastatok. Hedvig