Mindig mikor felnézek látom el homályosodni a képet
El andalog egy egy felleg és mély szürke és fekete a kékre rálelnek
Elrabolják fényét a koszos lesz az égi dicső kékség
Bőröm puha és hideg csípi
Könnye égnek s érzem megannyi szerettemnek, akiket ellopott az élet
Puttonyába tette, emléket elszerette és szívembe esőcseppein át vegyítette
Tudom odafent ha lenéz reám és gondol reám oly sok elvesztett szeretett lélek, minden esőcseppben az ő könnyeik élnek
Egy csepp ami hideg, de érzem hogy velem van egy pillanatra kit elvesztettem s a tudat ősz derekán elég nekem, a nyárral elsuhant és visszatért általuk megannyi emlék
