Elindultam a lélek labirintusának macskaköves útján,
hol történelmet fest az idő pecsétjére a piktor ecsete,
amelynek míves vonalain emlékek hada kacsint rám kurtán,
s utat mutatva elvarázsol, majd kalauzol a végtelenbe.
Szemlélteti a nappalok búskomor és napsütötte orcáját,
láttatja az éjszakák felhőtlen ragyogásának sötét leple,
s jelezi az univerzum földi életünk aprócska morzsáját,
mi több, sejteti lehetőségeinkben az elrejtett szelence.
Mindvégig választási utat kínál, a döntést kezünkbe adva.
Az elhatározás kimenetele tőlünk függ, merre indulunk.
Természetesen szebb és jobb időt akarva, szemünk előtt tartva,
álmunkat képzeletünk őrzi. Majdan kiderül, hova is jutunk…