Végtelenből végtelenbe

Végtelenből végtelenbe

Szívem érted reszket, zümmög, és dörömböl,
ki egyszerre vagy most rémült és meghatott;
megfosztani nem akarva az örömtől,
szétszórva utunk előtt a hideg fagyot.
Hogy az maga legyen a csoda, az ünnep,
készen a meglepetésre, a gyönyörre;
hagyva el börtönünk, és kuckószögletünket,
félelmeinket a pokolba söpörve.

Hogy meg a vágyam, ne is kelljen okolnom,
kinek a lelkesedését meg nem törték;
hogy velem, az egész világ egybeomoljon,
jutva még messzebbre, és jutva még előrébb.
Legyen akármilyen nehéz is a kezdet,
tudva, az ösvény még bármerre is vihet;
adva át magunk a rózsás képzeletnek,
le nem csillapítva érzeményeimet.

Hátrahagyva szörnyű, ijesztő bánatom,
mint aki gondolni, most csak a szebbre bír;
mint akit nem éget a könny, a fájdalom,
hogy a búra lomb nőjön, és a sebre ír.
Ígérve, hogy a kezed el nem engedem,
hogy be, nem is csaplak, és nem is áltatlak;
hogy együtt hajózzunk át a fény-tengeren,
intve búcsút a fátylas fellegárnyaknak.

Hiszen el kell hinned, és meg kell próbálnod,
hogy magadtól a reményt többé, ne vedd el;
kinek szíve, már annyi részegségtől sóvárgott,
küszködve csak a sivalkodó szelekkel.
Tudva, ha nem is keresek, akkor is találok,
élvezve minden percet, mit veled tölthetek;
belátva, az élet nem csupán puszta átok,
hogy ne is kísértsenek a lázgyötört szemek.

Hogy el hidd, a reménység igazán szép dolog,
hogy azt ne is rántsd magaddal a gödörbe;
mint akit át, sokszor a semmiség fogott,
magad fehéren, egész holtig gyötörve.
Mint aki a világra, velem együtt döbben,
két rokonlélekként, egymásra találva;
tündérekként állva az álombeli ködben,
hátuk mögött, a tűnt időknek halála.

Móritz Mátyás
2023. Október 28. Szombat
Budapest, Csepel

Szólj hozzá!