FOGADOM
Addig jártam behunyt szemmel,
álmodozva, meséket szőve,
míg a valóság elszállt mellettem
Csalódott, keserű, árva lettem
Porrá égett érzelemmel…
Néha ma is úgy szégyellem,
hol van egykori vas-erőm?
Mért élek ily szenvedőn?
Ez, egyáltalán nem előny
Így csak áldozat lehettem
Gyorsan elmúlik az élet…
Nem akarok félni örökkön,
sem az égben, sem a földön!
Csúf köddé válna a jövőm
Fogadom: Többé nem félek!
Nap fényébe burkolódzom
Virágok szállnak a légben,
és a keblem közepében,
szunnyadó szívem újra éled
Közben kezedbe fogódzom.
Eger, 2023. január 01. F.R. Vadvirág