Oly rég láttam már hóesést,
Hogy felidézni is nehéz.
Azt a fehér puha takarót,
Ami átölelte ezt a földet,
Hogy az kicsit megpihenjen.
Aztán újra erőre kapva,
Termését ismét nekünk adja.
Rég volt már nagyon rég, hogy
Ott voltunk Isten tenyerén.
Most nincs hó,nincs jég
Nincs megújító pihenés.
És a tiszta szűz hófehér
Setét vörös, mint a vér.
A föld sebhelyes testéből
Fakad, és mászna ki a mélyből
A pusztulást hozó szennyből.
Ami miatt nincs hó,nincs tél
Nincs semmi,ami volt rég.
És ez a mulya tehetetlenség,
Nem tart minket Isten tenyerén.
Talán nem is vagyunk
Méltók rá. Ha hagyjuk,
Hogy végleg elpusztuljon,
Az egyetlen Glóbusz.
Nincs ez így rendjén, hiszen
Maradni vágyunk még.
Földanya dobogó szívén,
Ahol Isten tart a tenyerén.
2023.10.05. Bézs