Össze-vissza álmok

/ egy kiadós vacsora után /

Mezítláb sétáltam a hóban
kezemmel egy biciklit toltam,
a hó meleg volt, nem hideg,
mégis kiabáltam, segítsenek.
Belestem volt iskolám ablakán,
valaki kinézett, ki ez az öreglány?
Én szégyenszemre elfutottam,
de a biciklit is húztam-vontam,
magas híd tornyosult előttem,
ott már a biciklire felültem,
a nagy hóban alig bírtam tekerni,
nem adtam fel, ezen át kell menni!
A híd közepén elfogyott a hó
virágszőnyegből volt a takaró,
csodálkozva néztem a virágokat,
alig hittem, hogy már kinyíltak,
egy pillanatra Anyám arcát láttam,
szomorúan nézett rám, mintha várna.
Szakítottam pár szál virágot,
gondoltam, meglepem vele Anyámat.
Biciklimmel mindenfelé jártam,
sötét erdőben, ringó búzában,
Anyám házát mégsem találtam,
közben egy állomás is utamba került,
jött a vonat, a biciklim elterült.
Futottam, futottam, lélekszakadva,
virágot eldobtam az út porába,
de a vonatra nem bírtam felszállni,
állandóan mozgott, nem akart megállni.
Fütyült a mozdony, s robogott tovább,
én álmosan levertem az ébresztőórát.

“Össze-vissza álmok” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Vannak hasonló zavaros álmaink, amiben az a jó, hogy felébredünk és örülünk, hogy csak álom volt.
    Szeretettel gratulálok:
    Magdi

Szólj hozzá!