…tán már 100+1 éve is annak,
mikor egy forró nyári délutánon ragyogó szemeidet
látva
odakint a verandán állva indulatosan integettél
nekem…
majd abban a daliás sötét kalapodban, no, meg a szinte semmihez sem passzoló seszínű bőrcsizmádban
arcátlanul udvariasan megindultál felém kérkedve rebegtetted hozzám a kissé szemtelenül pimasz kérdést:
„Volna-e kedve a tündéri leányzónak e hűs teraszon
meginni vélem egy jeges felest?”
…mákod volt, mert én is hetyke korszakomban voltam, így jó néhány felforgató szóban oda is szóltam, hogy „én ugyan nem iszom sem tüzes vizet, sem szeszeset, hozzál inkább valami negédeset!” erre szavaidat édesebbre váltva, sikeresen fel is invitáltál arra a bizonyosan hűs tornácra,
szívembe diadalittasan beloptad magad,
ó, ám mindennek a könnyen jött románcnak mégis pár órát követően vége is szakadt
