Csak egy nap az élet,
és minden belefér.
Születtél a nap első sugarával,
az ember büszke tudatával.
A fény, a meleg egyre több lett,
nőttél, a világ egyre nagyobb lett.
Ahogy az első szó megjelent ajkadon,
te lettél önmagad azon a hajnalon.
Ízlelgetted, kóstolgattad,
mint reggelit az életet,
evés közben jön meg az étvágy,
így történt veled.
Fejest ugrottál, mint forró levesbe,
sokszor megégetted magad,
majd rájöttél, hogy le is kell
hűteni olykor a vágyakat.
Rájöttél, hogy a tortát
nem mindig habbal kapod,
hogy a kávé sem mindig
ízetlen, fekete szurok.
Rájöttél arra is, mi az szeretni,
mit jelent, ha a társ
nemcsak a boldog perceket,
de a rágós húst is felezi veled.
Most már nem sürgeted
az asztalt csapkodva,
mikor teszik eléd, hol az ebéd,
mért nincs még vacsora.
Tudod azt is mélyen,
hogy egyszer eljön a pillanat,
mikor a sötétség nem ereszt többé
feléd éltető sugarat.
Ám addig is
minden villanásnak íze van,
s a jó ízt megtanultad becsülni,
egyben tisztelni
a szakácsodat, az ÉLETET.