Merülne bár a hűs habokba,
de vad hevét a víz nem oltja,
szerelme lángol egyre csak,
eszét a vágya veszti egyre,
remegve száll a lámpatestre,
a szárnya csúf halálba csap.
De lám, a pillanat megérte,
magához így ölelte végre
mohón a fény-szerelmesét,
utószor úgy szorítja által
bepörkölődve láng-varázzsal,
akár a lét a tűnt esélyt.