az emlékezés páraködébe burkolózva
halványulnak távolodó lépteid
sápadt arcod lassan elmosódik
feledés kék köpenye terül vállaidra
látom ahogy meglibbenti sarkát a szél
hátad bizonytalan körvonalán
az elutasítás közönye játszik
kivarrják gombokkal a csillagok
jeges fényük hidegen szikrázik vagy: csillámlik
és én újra egymagam vagyok
végső szavaid utolsó hangja még ott lebeg
mérge belém mar de enyhül már az is
az éjszaka fekete csöndje betakar
könnyeim a vézna hold mohón felissza
elindulok s tudom te már nem nézel vissza
