Emlékmorzsák …. Villanások

Hodos Éva: Emlékmorzsák… villanások

Lánc, lánc, eszterlánc…
kezet simító pitypang szál…
tavaszi szellő bájos játéka,
nevető napsugár…
eltörött…
ültetném újra … nem lehet…
szememből könnyözön pereg …
talán a nap, talán a hold mind
sötétbe hull,
tettemmel fölénk örök éj borul…
—-
Fecske… az út mentén,
tollát borzolja a szél
lelkem beleremeg, már nem él…
kicsiny kezemmel sírt ások,
a tetemet abba fektetem
szívem egy darabját fölébe
ültetem…
új fogalmat tanított az élet:
nem minden játék,
néha ad, ám többször vesz el…
és véges…
—-
Előttem fehér libasor totyog,
pálcával kezemben mögöttük
riadtan futkosok,
hajam szöszke tincsei
keringnek fejem körül
dalom a hajnali ég felé
esdeklőn zendül…
tán’ meghallanak asztaluknál
az angyalok,
magukhoz emelnek
és aranyos tányérukból
végre
jóllakhatok…
—-
Temető… sírok, gyertyák…
apámat temetik
temető…. sírok, gyertyák….
anyámat mellé teszik,
akit szerettem elárult,
könnyem nem hull,
szívem megtelt,
nem fér el benne több fájdalom
tudom,
a végtelenbe veszek én is,
egy szél-sírós hajnalon…