Milyen világ az,
Hol nem tudni, mi a jó és mi a rossz?
Milyen élet az,
Hol mindent megtehet a gonosz?
Hol nem tudod mi az igaz.
Hová lettek a valódi emberek?
A szépek és a kedvesek?
Álarcok jönnek velem szemben.
Egyik olyan, mint a másik
Műmosoly, pókerarc, füldugasz.
Tekintetük elkerül, hogy meg ne lássák
Azt, mit látni nem akarnak
És tudni sem vágynak.
Inkább álarc mögé bújnak
Robotként mozognak.
Kérdezem újra, százszor, ezerszer
Miért nem lehet olyan az ember
Amilyennek teremtetett
Amilyenné az évek során lett?
Van, ki bátor, van, ki erős
De a bátor védje azt, aki fél
Az erős pedig ölelje át a gyöngét!
Adjunk másoknak azt, miből sok van nekünk
S kapjunk helyébe azt, miben szűkölködünk.
Adok neked parazsat, kapok egy kis lángot
A kis lángból tüzet élesztek, belső nagy tüzet.
Eggyé válok a természettel
Segítő szándékkal, jó tettel
Szívemben tele szeretettel.
Úgy lesz kerek a világ
Ha ember embernek nem árt.
Ha, mint jóságával az ég a földet
Takarjuk be védőn egymást.
Kedves Gusztáv! Általában és is bízom a jóban, szépben, igazban. Mert másképp nem is tudnék létezni. Csak néha kérdéseket tesz fel magának az ember.
Örülök, hogy elolvastad versemet. Köszönöm. Szeretettel: Erzsébet
Kedves Erzsébet! Szép világot álmodunk, mi, akiknek lelke van, de itt volt karnyújtásnyira, csak akkor rondítanak bele a lelketlenek!
De bízzunk a jó győzelmében!Örömmel olvastalak! Gusztáv