Álarcot festek, aranyszínűt
Hogy jól rejtse el az egyszerűt
Szememben csillan letűnt remény
Vihar dúl ott, megszűnik a fény.
Tükör előtt némán ragyogok
Melyik az álarc s én ki vagyok?
Váljak azzá, mit látni vélnek?
Vagy valódi utamra lépjek?
Nevetek, játszom, színpad a lét,
De belül egy hang zúg más mesét.
A csendben, hol nem lát senkisem,
Dísz lehull, önmagam keresem.
Mert az álarc néha védelem,
Máskor börtön, csapda, félelem.
Bátorság kell látni a valót,
Felfedni a tisztát és a jót.
Én levetem most, nézd, nem félek!
Ez vagyok én és ennyit érek.
Ha te is megteszed ezt még ma,
Nem kell többé mások álarca.
Kdves Gusztáv! Köszönöm szépen, hogy elolvastad versemet és tetszett. Van, amilyen témában nekem sem igazán jön az ihlet… Ez a téma nagyon kedvemre való volt. Vannak viszont gyönyörű és megható és őszinte vallomásaid. Szeretem olvasni verseidet. Üdv: V. E.
Kedves Edina! Köszönöm szépen a gratulációt! V.E.
Mekkora igazságot fogalmaztál meg! Sokan félnek ettől a vallomástól, ami könnyíti a lelket, felszabadít, és másokban is tükörbe nézést ösztönöz!
Gyönyörűen összehoztad, sajnos, mostani pály. versem csak vergődés ebben a témában!
Szeretettel: Gusztáv
Gratulálok sok szeretettel:
Horváth Edina Anna
Köszönöm szépen, hogy elolvastad és tetszett. Már más fórumon gratuláltam neked, de itt is megteszem ezúttal. Tetszenek az írásaid. Üdvözlettel: V. E.
Gratulálok a Verselő versek között elért eredményedhez, szívhez szóló verset írtál, és tetszik a címválasztás. Valóban, vajon kik is vagyunk mi?