Mikor indulok… a friss tavaszi reggel átölel,
Megsimogat, míg körülöttem a világ életre kel.
Keleten mosolyogva ébred a Nap,
Szemembe nevet, s kedvesen ő is megsimogat.
Fújdogál a tavaszi szél,
Ha csendesen megállsz, talán meghallhatod, hogy miről mesél.
A szél karján lágyan, finoman leng a nyírfaág,
A táncnak könnyedén, kecsesen adja át magát.
Nem kérdezi, táncuknak mi vége lesz,
Egyszerűen csak boldog és önfeledt.
A kék égen a fehér felhők fodrai,
Valamit talán ők is szeretnének mondani…
Vagy… csak fentről csodálják, ahogy az ágakon újabb és újabb rügy fakad…,
Miért is árulnák el bárkinek titkaikat.
A fákon, bokrokon sorra bomlik ki a sok virágszirom,
S vidáman ringatóznak az ágakon.
Nem is találni ebben az egészben semmi hibát,
Ha észreveszed, bizony csoda, az egész világ.