Ülök a reggeli félhomályban.
Napindító kávémat szürcsölgetem.
Nézem a felhők táncát ott fenn.
Mily áttetsző, mily megfoghatatlan,
nem tudok betelni a látvánnyal.
Oly könnyed a reggeli ébredés.
Mintha csak Édenben járnék,
talán a tavaszillat teszi, netán
a fejemben tobzódó életképek.
Gondolatom röpdös erre-arra.
Fura, mily szövevényes is az élet.
Akár a piramis. Kockáról kockára,
tőr egyre magasabbra, míg végül,
megszületik az utánozhatatlan.
De olykor különös kalandos utazás.
Aki egyszer beszállt, ha akarja,
ha nem, sodródik az áramlattal.
Kiszállni a végállomásos tud csak.
Létünk építőkövei egymásra épülnek.
Ha egyet kiszedsz, ledőlhet a fal.
Ezért gondold meg jól mit teszel most.
Ne tégy olyat, mi keveset ad csak,
mert valahol, valamikor rád lel majd.
S elvesz mindent,
mi számodra,
oly fontos MOST.