Nem találom a szavakat.
Mind elfogytak.
Vagy valaki felszedte előttem.
Máskor úton, útfélen
tele van velük az utca.
Csak egyet kerestem,
amiben meg tudok kapaszkodni.
Füleltem, hátha elejt egyet valaki.
De semmi.
Mindenki bent tartja.
Szóra sem méltó a gondolat.
Most körbeölel a csend.
Elcsitult a kétség.
Nem kell a szó.
Nem kell mindent értenem.
Tűnjön minden félelem.
Tűnjenek, akik nem válaszolnak.
Mindig csak panaszkodnak.
Várok egy szép szóra.
Ölelő karokra.
Nem panaszkodom!
“Elhalkulva” bejegyzéshez 2 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Erzsike!
Szeretettel köszönöm kedves szavaid. Sokat jelent nekem.
Jó egészséget kívánok neked, remélve, hogy még találkozunk.
Ölellek szeretettel,
Juli
Kedves Júlia!
Gratulálok a versedhez szeretettel, és csak most olvastam a nevedet a
júniusi nyertesek között. Ehhez is szívvel gratulálok.
Ugyan mostanában nem találkoztunk, (technikai, egészségi okok miatt), de mindig szívesen olvasom írásaidat a különböző platformokon,
csoportokban. Gondolataiddal egyetértek.
„Mindig csak panaszkodnak.
Várok egy szép szóra.
Ölelő karokra.
Nem panaszkodom!”
Ölellek szeretettel: Erzsi