Kislányom
Kis szilánk.
Arcomon hajtott ki
a jégvirág.
Rég nem lehelt már rá senki
apró lyukat melyen át,
rád nevet a volt világ.
Nincsen tető,
nincsen ablak,
az érzékeim is becsapnak:
Látok tüzet, sült halat;
s ha van még
a pokróc alatt
fejadag,
az jobb időkre megmarad.
Csendben jön a vészmadár,
húst érez, hát ideszáll.
Miért ébreszt?
Oly szép az álom.
Látom
ahogy tolla fosztva
fekete pontja
lesz az égnek,
maszat csak a kis szilánkon,
nevető szeplő a kicsi lányon.
Ki most nekem
vizet forral,
életet ad
minden korttyal.
• Babát hoztam!
Itt van ez a kiskabát!
Cukorkát!…
Arcán
halványul a mosoly;
kenyere a tenyerembe.
• Ezt miért adod?
• Az én gyomrom
már nem korog.