Alszik az utca, csöndes a ház.
Csak az óra járja szokott útját.
Oh bár csak óramutató lennék,
s tovább léphetnék könnyedén.
Ódivatú rézkilincs ajtómon,
vajon, kik foghatták hajdanon.
Régi, múlt koptatta kilincs,
akárha fehér tincsek hajamon.
Üldögél lelkemen egy emlék,
nem akar elmenni az éjjel.
Nem bánthat már, de néha fáj,
mint tavasz, mi elmúlt már.
Kopott kilincsen lóg a feledés,
mint ócska kabát ki valakit vár.