A szabadság hajnalán

Azon a hajnalon mikor születtem
Szabad volt a föld, türkiz színben pirkadt az ég.
A szabadság érzése volt mit először megéltem,
Mikor elengedett, mi addig szorosan tartott, az anyaméh.

Fáztam, betakartak, éhesen emlőre raktak,
De végre szabadon mozgott lábam és karom.
Jólesőn integettem az ébredő világnak,
A szabadság lett e világon lelkemnek a legfőbb oltalom.

Azóta senki nem tarthat vissza,
Ha érzem indulnom kell, hát elmegyek.
S a csúcsról kiabálok hozzád mámorban féllábon,
S közben szerelmesen ölelnek a hegyek.

És köszönöm néked, ha hagysz szállni,
Látod szárnyakká lett minden reszkető tagom.
S a világot, madárként repülve bejárni az álmom,
Majd merész gondolatok közt repkedve hazatalálni,
A legjobb érzés lesz, mi megnyugtat, jól tudom.

Boldog leszel velem, ha nyitva hagyod kalitkám ajtaját,
Kireppen, ha kedve tartja belőle a kismadár.
De ha becsukva tartod, egyszer úgyis megszököm,
Hiába sírsz majd utánam, messze szállok,
Vissza hozzád többé nem jövök.
(2025.)