A tél hegedűse

Oszladozó őszidőben,
ködleplének köpenyében
lapul a tél hegedűse,
fehérül a rónák földje.
Pattogó a húrok hangja,
szél süvít az ereszaljban,
madár vacog, tolla csapzott,
hervadt kerten hópihe-por.
Kicsi házak ablakában
pára könnye, jégvilága,
fagy csipkézte mezejében
tél kottája zeng a kékben.
Hótakarta szirtek ormán,
dermedt fagynak jégvilágán
feszül a húr, beszél a tél,
hegedűszó didergőn kél.
Táncol a tél hegedűse,
dübörög a szél zenéje,
hasad a tó jégszőnyege,
csillan a fény éj kékjében.
Hólombos az erdők fája,
fehér dunna takarója,
pihen a tél, pendül a húr,
sötét az éj, hold mosolyog.
Dér-cifrázta szélruhában
kuporog a tél magában,
hegedűnek árva hangja
belesír az éjszakába.