Új évre ébredtem
Formált az idő, bennem alakot ölthetett,
hosszú hónapok helyett hosszú éveket tölthetett.
S mikor a zsúfolt nappal csendben változott,
az éjszaka nyugalma csendesen távozott.
A megszokott ritmustól vezérelt kezem
már töltötte a kávét, két cukorral.
Reggeleim súlya úgy oldódott fel benne,
amitől azt hittem, az élet is könnyebb lenne.
Csak később, jóval később vettem észre,
mennyi repedést rejt a kávé utáni csésze.
Mikor már színt öltött a fehérségben a mélyedés,
a rohanó reggelekben észrevétlen maradt tévedés.
A rutin, amely később szokássá változott,
azon a reggelen egy űrként tátongott.
A felismerés ekkor már mély sebet hasított,
a megszokásom láncra vert, s részekre szakított.
A törött darabok között vált világossá,
a megszokás milyen gyorsan lett szilánkossá.
Az, ami egykor magához láncolt, többé nem létezett,
valahol egy lány újra reménnyel telve lélegzett.