Viszlát

Lehet rég volt, talán csak tegnap.
Rejtőztünk egy nem takart zugban
senki elől, és jól megvoltunk.
Örömmel dicsértük több-magunk.

Kopogtunk, tapsoltunk, csöveken
doboltunk kitalált ütemet,
s bolondnak hihettek bennünket –
de akkor Mi voltunk bölcsebbek.

Játszottunk nem törődve, vígan.
Hallom fülemben: szél surran…
Gyermeki mosollyal arcokon
osztoztunk tenyérnyi falaton.

Nem kérem vissza, ami elmúlt –
nem sok változott, bú nem sújt.
Lehet rég volt, talán holnap lesz…
A viszlát sosem tart örökre.