Találtam egy oldalt, hol az ifjúságom
emléke, (jó érzés) szemem elé tárult.
Mára a nyugdíjam, otthonomban várom,
ám sok régi emlék még agyamon átfut.
Akkor Rákos patak nem volt szabályozva,
Gyermekkor nagy részét partjain töltöttem.
Vizében csíkhalat, kárászt, rákot fogtam,
volt, hogy száraz sáson azt meg is sütöttem.
Felszerelésem csupán egy botból állott,
néhány méter damilt, egy-két horgot vettem,
úszóm egy dugó volt jó apám borából,
vékony gallyat, s damilt azon átvezettem.
Légpuska golyókból készültek a súlyok,
nagybátyám kamrája csak ritkán volt zárva.
Párat „kölcsönvettem” hisz nem kellett túl sok.
Rá lettek damilra szépen „kalapálva”.
E kis történettel csupán elmeséltem
úgy érzem jogom van itt, köztetek lenni.
Ne bántsuk már egymást, oly rövid az élet.
Sokan elköltöztünk, ám jó emlékezni.
Nekünk Rákosmente ma is szülőföldünk.
Ezer szál köt ide oldhatatlan szálon.
Tán’ más a lakcímünk, ki sosem töröltük
emléket, amelyből bennünk maradt számos.
2024.02.06.