Carroll, Lewis
Egy kedves gyermeknek: az aranyló nyári órák és a tenger morajlásai emlékére
Fiús ruhában volt a pici lány,
buzgón ásott a parti homokban,
kérve (térdemre ült elfáradván)
egy mesét magának.
Úgy hiszem ti, fortyogó szellemek,
a tisztaságot nem ismeritek,
az ilyen óráitok döbbenet,
minden örömtől üres!
Csacsogj te lányka, ments meg engemet,
a bölcs beszédek nem bűvölnek így.
Boldog az, kinek öröme lehet,
egy ilyen gyerekszív!
Tűnjetek a múltba gondolatok!
Most munka töltse be éjem, s napom –
mégis a part emléke ott ragyog
elmémben álmodón!
Carroll, Lewis
Inscribed to a dear Child: in memory of golden summer hours and whispers of a summer sea
Girt with a boyish garb for a boyish task,
Eager she wields her spade: yet loves a well
Rest on a friendly knee, intent to ask
The tale he loves to tell.
Ruse spirits of the seething outer strife,
Unmeet to read her pure and simple spright,
Deem, if you list, such hours a waste of life
Empty of all delight!
Chat on, sweet Maid, and rescue from annoy
Hearts that by wiser talk are unbeguiled.
Ah, happy he who owns that tenderest joy,
The heart-love of a child!
Away, fond thoughts, and vex my soul no more!
Work claims my wakeful nights, my busy days –
Albeit bright memories of that sunlit shore
Yet haunt my dreaming gaze!