Arnold, Matthew – Halhatatlanság
Emberek közt megtörve, vigasztalan,
e vad világot hagyjuk menni útján;
„Türelem!” – mondjuk – „majd e létünk múltán
világ lehull, s mi szállunk, gondtalan.”
S nem néz-e ránk az ég irgalmatlan,
mint e föld csatáinak szegény hadán?
Ki elbukott e földi élet napján,
bírná az ég örök tüzét szakadatlan?
Nem! Életünk ereje tovább élhet,
síron túl, de ott új erőt nem kezdhet;
ki itt csak küzdött tovább, lankadatlan,
csak az halad, s örök célt elérhet,
ép lelke, minden harcban jól megedzett –
csak így lesz, s nehezen, halhatatlan.
Arnold, Matthew – Immortality
Foil’d by our fellow-men, depress’d, outworn,
We leave the brutal world to take its way,
And, Patience! in another life, we say
The world shall be thrust down, and we up-borne.
And will not, then, the immortal armies scorn
The world’s poor, routed leavings? or will they,
Who fail’d under the heat of this life’s day,
Support the fervours of the heavenly morn?
No, no! the energy of life may be
Kept on after the grave, but not begun;
And he who flagg’d not in the earthly strife,
From strength to strength advancing only he,
His soul well-knit, and all his battles won,
Mounts, and that hardly, to eternal life.