Cowley, Abraham – Anakreóni dal – Ivásra
A föld mohón issza az esőt,
s új korty után tátong megint ő.
A földből szív a rét, a lomb,
ettől virul mező s a domb.
A tenger is, ki úgy lehet,
nem szomjazik már eleget,
tízezrivel nyel folyamot,
mégis kiönti habjait ott.
A fürge Nap – ki lángba vész,
piros arcán a mámor ég –
felissza mind a tengerek,
majd Hold s a csillagsereg
a Nap fényét issza tovább,
s átmulatozza az éjszakát.
Iszónak látni földet, eget,
a kört pohár jár szüntelen.
Töltsd hát tele a serleget,
a kupa csordultig legyen!
Ha minden lény ihat, mondd, miért
csak én maradjak józanért?
Mondd, erkölcs őre, válaszolj:
miért ne igyam én is bort?
Cowley, Abraham – Anacreontics, Drinking
THE thirsty earth soaks up the rain,
And drinks and gapes for drink again;
The plants suck in the earth, and are
With constant drinking fresh and fair;
The sea itself (which one would think
Should have but little need of drink)
Drinks twice ten thousand rivers up,
So fill’d that they o’erflow the cup.
The busy Sun (and one would guess
By ‘s drunken fiery face no less)
Drinks up the sea, and when he ‘s done,
The Moon and Stars drink up the Sun:
They drink and dance by their own light,
They drink and revel all the night:
Nothing in Nature ‘s sober found,
But an eternal health goes round.
Fill up the bowl, then, fill it high,
Fill all the glasses there–for why
Should every creature drink but I?
Why, man of morals, tell me why?